ÖKOLÓGIAI BIRTOK ÉS BORÁSZAT

“Régi mondás, hogy a szőlő a szép helyeken érzi jól magát. Az igazán szép helyeken pedig a bora is különleges. Aki először látogat el hozzánk és a teraszról körbenéz, annak a Balaton szélesvásznú látványa a messzibe futó szőlőkkel, a Kerekedi-öböllel és a tihanyi vulkánnal túlzás nélkül egy életre szóló emlék. Ez a hely azonban sokkal több pusztán egy kilátópontnál. A zavartalan látvány létjogosultságát azok a művelt szőlők jelentik, melyek kétezer éve meghatározzák a Balatonba futó lejtőket. A múlt ott él a Szent Donát korabeli római villák romjaiban, a honfoglalás előtti Paloznak szőlőkre utaló nevében. Az első szőlőket említő magyar írott emlék – az 1079-es Guden oklevél – latin nyelvű soraiban és nem utolsó sorban a szőlőmunkát elvégző 100 generáció emlékezetében. Aki csak a panorámát látja az nem éli meg igazán a helyet. A szőlők és a történelem élettere ez. Egy olyan örökség, amit meg kell tudni őrizni a következő 100 generációnak. Ezért művelünk szőlőt, ezért fejlesztünk birtokot. Közben érezzük, hogy a borban régiek szelleme is velünk él, szőlővédő római Szent Donátunk pedig ott segít, ahol tud.”

KOVÁCS TAMÁS / tulajdonos-borász

zelna gif csomag

15 hektáros birtokméret, ökológiai művelés, kíméletes feldolgozás, rövid héjon tartás, spontán erjesztés és hosszú érlelés. Csopak, Tihany és a Káli-medence egyedi karakterét kifejező borokat készítünk.

KAPCSOLAT

  • ADDRESS 8229 Csopak, Szitahegyi út 28.
  • E-MAIL Birtoklátogatás és kóstolók: [email protected]
  • Phone +36 20 352 5560